A folyosó visszhangja

Dániel nem várta meg, amíg Bálint felfogja a hallottakat, vagy amíg a dühös biztonsági őr ráveri a fémrácsot az orvosra. A fal mellett lapulva gyors, halk léptekkel elindult lefelé. A szíve a torkában dobogott; a tegnap esti tévedése és az ismeretlen zsaroló üzenetei súlyos teherként nyomták a mellkasát.
Az első emeleti fordulóban azonban majdnem felborította Dr. Bordás Andrást. Az idős mérnök riadtan torpant meg, kezében egy kopott feszültségmérővel, amit a nyitott villanyóra-szekrény szélén egyensúlyozott.
– Vigyázzon már, fiatalember! – sziszegte szaggatottan a professzor, miközben rémülten pillantott felfelé. – Feszültség van a házban! R egyenlő U per I, ezt mindenkinek tudnia kell! Ha Nikola Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, most vaksötétben tapogatóznánk!
A folyosó sötét szegletéből ekkor halk, baljós kuncogás hallatszott. Várkonyi Gábor leselkedett a félig nyitott ajtaja mögött, mint egy színházi páholyban. A színész hirtelen hibátlanul, félelmetes pontossággal utánozta Dr. Szabó reszelős, zsaroló hangját:
– „Egy tapodtat se, Bálint... holnap reggel a faliújságra kerül a származási lap!”
Bordás professzor megrémülve lapult a vakolathoz a torz visszhang hallatán. Dániel gyomra görcsbe rándult: a házban nemcsak füle volt a falaknak, de visszataszító hangszórója is.