A folyosó mindent lát

A fojtogató csendet az első emeleti ajtó éles kattanása törte meg. Erzsi néni apró, görnyedt alakja lépett ki a homályos folyosóra, kezében egy fekete műanyag szemeteszsákkal, de éber tekintete azonnal a lépcső fordulójában álló két férfira szegeződött. A ajtó mögött töltött évtizedek kiélesítették a szimatát; pontosan megérezte a fejük felett sűrűsödő vihart.
– Bálintka, de jó, hogy erre jársz! – csapott le a lehetőségre az öregasszony, lassú, de kimért léptekkel közeledve a korláthoz. – De nagy a sietség! Remélem, a doktor úr lent a földszinten nem csinál túl nagy zajt. Még a végén idehívja a rendőrséget, ahogy Fekete úr fenyegetőzött az előbb a kapualjban.
Dániel reflexszerűen hátrált egy lépést a korláttól, zsebében megragadva a még mindig meleg telefont. Erzsi néni azonban nem engedte el a préda figyelmét. Ráncos arca szinte megfiatalodott a benne bujkáló kárörvendő izgalomtól, ahogy közelebb hajolt Bálinthoz.
– Tudod, a Balog ügyvéd úr táskájából kihullott valami papír a liftnél – suttogta bizalmasan, miközben szürke szemeivel Dániel sápadt arcát pásztázta. – Egy sárga csekk meg egy hatósági felszólítás. Azt beszélik a boltban, hogy a hatóság nem is a villanyóra miatt jön legközelebb, hanem valami tegnap éjszakai adatszivárgás ügyében. Vigyázni kell a szomszédokkal, fiam... nem mindenki az, aminek látszik.
Az öregasszony szavai hideg zuhanyként csaptak le a folyosóra. Bálint és Dániel dermedten néztek egymásra: Erzsi néni hálója szorulni kezdett körülöttük, és a pletyka mögött felsejlő információ pontosan jelezte, hogy a tegnap esti titok többé már nem rejtély a ház falai között.