A földszinti csapda — új hang

Erika a sötétség borította földszinten a síró csecsemőt a mellkasához szorítva menekült vissza Dr. Szabó leharcolt magánrendelőjének ajtaján keresztül. Bálint a lépcsőfordulóban átlépett a botorkáló lakókon, és dübörgő léptekkel rohant a lány után, de az orvos egyetlen határozott mozdulattal behúzta a kárpitozott ajtót, s a zár fémes csattanással fordult el a kulcslyukban.
– Nyisd ki, András, azonnal! – dörömbölt Bálint a tejesüveg ablakos ajtón, miközben a folyosón elszabadult a kaotikus kiabálás.
A kárpit mögül kiszűrődő halvány elemlámpafényben meglendült a kilincs, és az ajtó résnyire nyílt. Dr. Szabó idült alkoholszagot árasztó, izzadt arca tűnt fel a homályban. Keze reszketett, ahogy az ajtófélfának támaszkodott, de tekintetéből eltűnt a korábbi szorongás – helyét a sarokba szorított ember fojtogató elszántsága vette át.
– Egyetlen lépést se közelebb, Bálint! – sziszegte az orvos halk, metsző hangon, hogy a lépcsőházban kavargó tömeg meg ne hallja. – Balog fél órán belül behajtja rajtam az összes kártyatartozásomat. Ha én bukók, mindent és mindenkit viszek magammal.
– Erika és a gyerek nem keveredhet ebbe bele! – szorította ökölbe a kezét Bálint, miközben a gerincén végigfutott a hideg.
– Akkor teremtsd elő a pénzt Balog kifizetésére – hajolt közelebb Szabó, és a szemei lázasan csillogtak a sötétben. – Különben még mielőtt az áramot visszakapcsolnák, a teljes ház – élén a te drága Enciddel – meg fogja tudni, kit rejtegetsz a rendelőm hátsó szobájában. Fél órád van, Bálint.