A főkapcsoló zárlata — folytatás

A csattanás olyan éles volt, hogy a lépcsőház omladozó vakolata csikordult belé. A második emelet felől, Karesz nyitva felejtett ajtaján át fülsiketítő gerjedés söpört végig a folyosón, majd egy gyomorremegtető dördülés kíséretében a főkapcsolótábla égett műanyag szagú szikrákat vetett. A sárga mellényes ellenőr ösztönösen lépett hátra egyet, zseblámpája fénykévéje vadul pörgött a málló falakon.
– Ne nyúljon hozzá senki! – kiáltotta Enci, aki a korlátba kapaszkodva fehéredő ujjakkal nézett le a mélybe. Hangja megremegése elárulta rettegését. Mellette Erika szorította magához a gyereket, és hátrált a sötétedő ajtónyílás felé. – Mi volt ez? Tűz van? – kérdezte szaggatottan Erika, miközben tekintetével Bálintot kereste a lépcsőfordulóban.
A földszinti rendelő ajtája csikordulva nyílt ki. Dr. Szabó András támolygott ki a félhomályos kapualjba, csapzott haja a homlokára tapadt, szemei riadtan villogtak. Remegő kézzel igazította meg az orvosi köpenyét. – Ez képtelenség... – mormolta rekedten, szaggatottan lélegezve. – A hűtőm... az ampullák! Tönkremegy minden! – A doki szorongása nem csak a gyógyszereknek szólt; a zsebében lapuló elszámolatlan receptblokkok súlya húzta le a vállát.
A pincéből eközben fojtogató, szúrós szag szivárgott fel, összekeveredve a megégett vezetékek bűzével. Az ellenőr komor arccal zárta be a csíptetős mappát. – Ennyi volt. A hálózat megadta magát. Egy órát adok, hogy felkészüljenek, különben lezárjuk az épületet. A folyosón dermedt csend támadt, a lakók riadtan figyeltek minden rezdülést.