A főkapcsoló kattanása

A hetedik emelet felől lüktető, szabályos zúgás vibrált végig a ház vasbeton vázán, mintha az épület lázas testtel küzdene a túlfeszültség ellen. Dr. Bordás András a földszinti folyosó sötétedő zugában állt, és tremolózó kézzel szorította a villanyóraszekrény kulcsát. Etelka hiába szólt utána aggódva a félig nyitott ajtóból, az idős professzort elöntötte a szakmai düh és az önérzet. – R egyenlő U per I! Ezt mindenkinek tudnia kellene, de ezek a maiak teljesen elégetik a hálózatot! – mormolta maga elé remegő ajakkal, miközben felidézte a régi szép időket, amikor még a három hatvanas kenyér és a mérnöki fegyelem szabta meg az élet rendjét.
Nem tűrhette tovább, hogy a felelőtlen lakók tönkretegyék a gépészetet. Határozott, gépies léptekkel ért el a szuterén lejárójához, ahol Dr. Balog Henrik hűvös, kimért alakja tűnt fel az árnyékban, mintha csak a ház végső összeomlására várna. Bordás professzor fel sem nézett rá; egyetlen kíméletlen, fémes mozdulattal csapta le a fő relé nehéz karját.
A következő pillanatban a Vászoly utca 6. egyetlen másodperc alatt zuhant a koromsötét semmibe. A bányászgépek zúgása elhallgatott, Dániel monitorja kialudt a másodikon, s a nyomasztó feketeségben azonnal elszabadultak az elfojtott indulatok. Tompa ütés zaja csattant a nyirkos falak között, egy fojtott sikoly hasított a csendbe, s a lépcső tövében egy nehéz, barna boríték csörrent meg a csupasz betonpadlón.