A főkapcsoló bukása

Bálint még ki sem lábalt a sokkból a félhomályos lépcsőfordulóban, amikor a második emelet felől fülsiketítő, torzított gitárszóló robbant be a ház csendjébe. Karesz a szokásos délutáni önkívületében csavarta maxra a falakat rázó Marshall erősítőjét, amit stikában Bendegúz kriptobányász-hálózatának illegális leágazására kötött rá. A túlkoros rockzenész mit sem tudott arról, hogy a nyolc bányászgép amúgy is a végsőkig feszítette az ötvenes években kiépített, elöregedett aluvezetékes rendszert.
A hangfalakból feltörő első akkordot követően az emeleti elosztódobozból éles, sistergő villanás csapott ki. A következő pillanatban fülsértő csattanás rázta meg a lépcsőházat, és a ház teljes elektromos hálózata egyetlen vakító szikraeső kíséretében adta fel a küzdelmet. A villanyórák szinte egyszerre álltak le, a lámpák kialudtak, és a sűrű, kormos műanyagszaggal terhes vaksötét instant pánikot robbantott ki a lakók között.
– R egyenlő U per I, ezt minden idiótának tudnia kellene! – dörögte a sötétből Dr. Bordás András rekedt, dühödt hangja, miközben a száraz köhögéssel küszködő öregember a korlátot tapogatta. – Megmondtam, hogy a váltóáram nem játékszer, de ebben a házban a fizika alapjaival sincsenek tisztában!
A folyosókon mobiltelefonok hideg fénykévéi kezdtek pásztázni. Dániel és Enci elsőként értek Karesz ajtaja elé, ahol a lincshangulat másodpercek alatt hágott a tetőfokára. A szuterén felől Székely Ricsi káromkodása visszhangzott, aki a hirtelen sötétségben ejtett el egy rekesz pult alatti, osztrákból hozott kávét. A vaksötétbe borult lépcsőházban a kétségbeesés és a tehetetlen harag zaja teljesen elnyomta a kapualjban várakozó hatóságiak távoli kiabálását.