A feszültség kémiája

A folyosóról kiáramló vádak és az ordítozás zaja elől Marietta szinte menekült. Az anyja, Lívia nyilvános megaláztatása úgy érte a fülét, mint egy jéghideg pofon. Arcát elöntötte a forróság, vékony pamutruhája alatt pedig hevesen vert a szíve. Képtelen volt ott maradni a fojtogató porban és a lakógyűlés lincshangulatában; a belső udvar hűvösére, Ottó megnyugtató közelségére vágyott. Léptei gyorsan kopogtak a cementlapokon, ahogy a lépcsőház sötétebb kanyarulata felé vette az irányt.
A fordulóban azonban szinte beleszaladt dr. Bordás Andrásba. Az idős professzor ott állt a korlát mellett, mint egy letűnt kor megcsontosodott emlékműve, öltönyéből finom molyirtószag áradt. Mérgesen csóválta a fejét a fentről jövő ricsaj hallatán. „Káosz, tiszta káosz! – dünnyögte, és leereszkedő sajnálattal nézett a lányra. – A mai fiatalok semmit sem tisztelnek... Pedig ha Nikola Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, akkor ma meg lennénk lőve! De maguknak még az alapok is idegenek. R = U/I, kedvesem, ezt mindenkinek tudnia kellene! Bezzeg én még ettem a háromhatvanas kenyérből, akkoriban még volt fegyelem és rend!”
Marietta megtorpant. Az anyja miatti elfojtott düh és a megalázottság hirtelen forró, dacos büszkeséggé alakult benne. Nem volt hajlandó eltűrni az öregember atyáskodó gőgjét. Közelebb lépett a professzorhoz, nőies, fiatalos melege szinte megnyugtatta a lépcsőház fagyos levegőjét. Öntudatosan húzta ki magát, tekintetét egyenesen az idős férfi megfakult szemeibe fúrva.
„Az Ohm-törvény egy végtelenül leegyszerűsített, lineáris modell, mérnök úr – mondta Marietta, és a hangjában rejlő halk, mégis magabiztos tónustól András bácsi hirtelen elhallgatott. – A való világ nem ilyen steril. A feszültség, ami most ezt a házat szétfeszíti, nem elektronok áramlása egy zárt vezetőben. Ez tiszta biokémia. Amikor a receptorainkat elönti a kortizol és az adrenalin, a rendszerünk nem engedelmeskedik a maga statikus képleteinek. Én a vegyészmérnöki karon nem elméleti áramköröket tanulok, hanem a valódi folyamatokat: az entrópia megállíthatatlan növekedését.”
Az öreg professzor tátott szájjal nézett a lányra, a gőgös arckifejezést felváltotta a döbbenet. Marietta nem várt a válaszra. Elegáns, ringó mozdulattal megfordult, és hagyta, hogy a barackos parfümjének lágy illata még másodpercekig ott lebegjen a megzavarodott mérnök előtt. Érezte, ahogy a düh helyét átveszi a győzelem bizsergető, érzéki öröme, miközben sietős léptekkel elindult a belső udvar felé.