A feszültség egyenlete — új hang

A kinyomtatott törlesztőrészletek hűvös papírja zörgött Dániel remegő ujjaiban, miközben a képernyő vakító kéksége hideg árnyékot vetett az íróasztalra. A bezárt ajtó mögött a lépcsőház zaja tompa, mégis fenyegető morajlássá halkult. Odakint Dr. Bordás András léptei koppantak a kőlépcsőn: az öreg mérnök kimért, tanári hangja átszűrődött a faajtó résein, amint Erzsi néni fojtott sziszegésére válaszolt.
– Az egyensúly, Erzsébet, fizikai törvényszerűség – hallatszott Bordás kioktató, metsző orgánuma a korlát felől. – A túlterhelt hálózat feszültsége törvényszerűen összeomláshoz vezet. R egyenlő U per I, ezt minden művelt embernek tudnia kellene! Ha a feszültség nő, valami leég.
Dániel szárazat nyelt. A zsebében lapuló telefon kijelzője még mindig az ismeretlen zsaroló szavait villogtatta: A rendszer nem felejt. A szuterén felől Székely Ricsi dühödt morgása hallatszott, aki a csomagtartóból árult dobozait pakolta vissza ordítva, mert a folyosói feszültség az ő féllegális csempészárúját is veszélyeztette.
Ugyanekkor a szomszédos ajtó mögött Várkonyi kémlelőnyílása halkan megpattant. A kiégett színész a sötétben fülelt, magában próbálva a lépcsőház zajainak ritmusát, hogy újabb szálakat mozgasson a háttérből. Dániel a fejét a tenyérbe temette. A ház ritka, intelligens pillanatai sem hozhattak megváltást: a tiszta fizika és a száraz matematika most hideg, elkerülhetetlen ítéletként nehezedett rá.