A fénykép és a suttogó múlt

A sürgető gondolat, hogy Erikát megmentse, szinte felrobbant Bálint fejében, ám mielőtt bármit tehetett volna, egy éles hang szakította félbe a csendet Erzsi mama lakásából, az első emeleten. A résnyire nyitva hagyott ajtón át, ahol egy halvány, remegő fény szűrődött ki a koromsötét folyosóra, Szilágyi Marika izgatott kiáltása hallatszott: „Erzsi mama! Nézze már, ki ez a gyerek?!” A hangszínben érezhető volt a tiszta, pletykára éhes izgalom, ami elnyomott minden mást a ház feszült csendjében.
Bálint mozdulatlanul állt a gangon. A veszély, ami eddig Nórától és a hatóságtól fenyegetett, hirtelen új alakot öltött. Odabent, a villanyoltás ellenére is kivilágított lakásban, Melinda, Erzsi mama nevelt lánya állt, kezében egy régi, megsárgult fényképpel. Bálint alig emlékezett rá, de az arcvonásai ismerősek voltak, akárcsak a képen szereplő arcok: Erzsi mama, egy idős férfi, az „Öreg Bezerédi”, és két gyermek – Enci és ő maga.
Marika már rátapadt a képre, izzó tekintettel fürkészte a részleteket. „Ez… ez te vagy, Bálint?” – súgta, de a suttogása is éles volt a néma folyosón. Erzsi mama riadtan kapott a kép után, de Marika szorosan tartotta. A tegnap esti titok, ami úgy tűnt, eltemetve maradt a sötétség alatt, most újra a felszínre tört, egyetlen, régi fényképen keresztül, a lakók szeme láttára.