A fagyos ajánlat

Dr. Balog Henrik kimért léptekkel ereszkedett le a márványfokokon, fekete öltönye élre vasaltan simult rá, ahogy a lépcsőfordulóban álló közös képviselő mellé lépett. Fekete Zoltán keze megremegett a katasztrófavédő sárga jegyzőkönyve felett. Ebben a pillanatban a harmadik emeleti ajtó résnyire nyílt: Molnár Máté lépett ki a folyosóra, arca halálsápadt volt, kezében a legújabb banki fizetési felszólítással.
„A kényszerfelújítás milliókba fog kerülni, Zoltán” – hajolt közelebb Balog, hangja fojtott volt, mégis tisztán hallható a csöndben. „A lakók fele fizetésképtelen. Mátéék a hitelüket sem tudják törleszteni, hát még egy rendkívüli célbefizetést. De én tudok segíteni. Emelje meg a felújítási alapot a triplájára. Aki nem tud fizetni, annak átvállalom a tartozását... az ingatlana fejében.”
Máté ösztönösen visszalépett az ajtó mögé, a torkában dobbant a szíve. Biankára gondolt, s arra, hogy a törlesztő megemelése azonnal az utcára tenné őket. A szomszédos sötét sarokban Kelemen Dániel lapult, dermedten figyelve az ügyvéd jéghideg sakklépését.
A földszinti kapualjból eközben átszűrődött Marika halk csivitelése – Enikő zihálva szaladt el a bolt előtt, elejtve a táskáját, a pult alatti pletykák már egy elhagyott tesztről szóltak –, de a lépcsőház fojtogató légkörében senki sem figyelt rájuk. Balog megigazította a mandzsettáját, és fagyos pillantást vetett Fekete Zoltánra: „Az idő fogy, képviselő úr. Vagy elfogadja a mentőövemet, vagy még ma mindenki mehet az utcára.”