A duplázott hozzájárulás

A harmadik emeleti korlátnál Dr. Balog Henrik végigsimított a hideg vasöntvényen. Pontosan látta, ahogy Máté sápadt arccal lép ki a 11-es lakás ajtaján, szorosan maga mögött behúzva azt, nehogy Bianka megneszelje a folyosói feszültséget. Az ügyvéd nem sietett. Megvárta, amíg a lépcsőfordulóban felbukkan Fekete Zoltán, a közös képviselő, hóna alatt a vastag, fekete mappájával.
– Zoltán, egy pillanatra – szólította meg a férfit Henrik halk, kimért hangon, ami azonnal megállította Fekete gépies lépteit. – A faliújságra szánt hirdetményt kiegészíthetnénk. A rendkívüli felújítási alap megemelése nem várhat a jövő havi közgyűlésig. Ha a hálózatot és a tetőt egyszerre akarjuk szanálni, a négyzetméterenkénti hozzájárulást a duplájára kell emelnünk. Még ebben a hónapban.
Fekete Zoltán megigazította a szemüvegét, és a számításait pörgette a fejében. A szabályzat szigorú betartása mindennél előbbre való volt számára, még ha tudta is, ez mekkora csapást jelent a kiskeresetűeknek.
– A lakók többsége nem fogja tudni kigazdálkodni a törlesztők mellett – jegyezte meg Zoltán, de a hangjában már ott bujkált a szabálymániás beleegyezés.
– Aki nem tudja kifizetni, annak a felhalmozott adóssága azonnali végrehajtást von maga után – fordult Balog Henrik félreismerhetetlen éllel Máté felé, aki dermedten hallgatta őket a szomszédos ajtóban. – Így legalább tisztázódnak a viszonyok, és a teherbíróbb tulajdonosok átvehetik az ingatlanokat.
Máté keze ökölbe szorult a kulcscsomó körül. A hitelük emelkedő kamatai és az elhúzódó felújítás amúgy is a szakadék szélére sodorta őket Biankával; ez a duplázott közös költség a teljes csődöt jelentette volna számukra.