A digitális nyomok ára

Dániel lefelé indult a lépcső korlátja mellett, igyekezve a fal árnyékában maradni. A markában szorongatott telefon kijelzője újból felvillant a sötétben: a beérkező SMS pontosan azt a hálózati kaput nevezte meg, amit tegnap éjjel illegálisan megcsapolt. Nem egy névtelen zsaroló találgatott a sötétben; valaki a ház belső hálózatáról követte a titkos adatátvitelt.
Odalent a lépcsőfordulóban Balog Henrik hűvös, kimért hangja vágott át a feszült morajláson. Az ügyvéd kitért a felé nyúló Bálint elől, és zakója belső zsebéből hanyagul előhúzott egy összehajtott papírt. „Ha Fekete úr hatósági vizsgálatot rendel el, a büntetés mindenkire lecsap. Kivéve azokra, akik kihasználják az azonnali vételi ajánlatot” – jegyezte meg fojtott éllel, miközben Mátéék ajtaja felé pillantott.
Dániel hallotta a szavait, de nem maradhatott hallgatózni. A fizikai ellenőrzés réme fojtogatta: ha a hatóság átvizsgálja a biztosítéktáblát és a kábelcsatornákat, a tegnap esti átalakítás perceken belül lelepleződik. Meg kellett tisztítania a főelosztó környékét, mielőtt bárki leérne.
Ahogy a szuterénbe vezető sötét lépcsőfokokra lépett, a fal mögül Székely Ricsi tűnt fel, kezében egy gyenge fényű elemlámpával. „Ne kapkodj, Dániel” – suttogta Ricsi, miközben átlépett egy halom összetekert vezetéken. „A tegnapi dolgaid nyomai már nem csak a hálózaton vannak meg. Valaki odalent már járkált a dobozok körül.”