A csomagtartó mentőöve

Mielőtt Fekete Zoltán tollat ragadhatott volna, hogy aláírja a társasház kényszerű eladósodását, a szuterén felőli nehéz vasajtó akkorát csattant, mint egy rosszul időzített színházi effektus. Székely Ricsi bukkant fel a lépcsőforduló homályából, csikorgó munkásbakancsban, egyik kezében egy ipari méretű franciakulccsal, a másikban pedig egy karton prémium bécsi pörkölésű kávéval.
– Nyugalom, elvtársak, nem kell itt rögtön bankfiókot nyitni egy kis csőtörésre! – harsogta Ricsi a tőle megszokott, letörölhetetlen széles mosollyal. A bajkeverő csempész úgy navigált a feszült lakók és a riadt hatósági emberek között, mintha csak a saját garázsvásárán rendezkedne.
Dr. Balog Henrik jéghideg pillantással próbálta elfojtani az akciót. – Ricsi, ez hivatalos katasztrófavédelmi eljárás és tőkebevonás. Ne komolytalankodd el a ház elárverezését! – sziszegte az ügyvéd, szorosabban magához ölelve az átázott barna mappát.
Ricsi azonban meglengette a kávéskartont, amiből mellesleg Marika néni földszinti boltjának pult alatti készleteit szokta feltölteni. – Henrik bátyám, maga mindig a legdrágább papírokkal próbálja betömni a lyukakat. Én meg tudok egy regisztrált szaki barátot, aki egy karton csokiért meg a csomagtartómból származó mosógépszerért még ma kiállítja a szabályos igazolást. Zoltán bátyám, megegyezünk?
Fekete Zoltán habozott, miközben Bálint fojtott megkönnyebbüléssel eresztette el a vállát. A sárga mappa rabsága egy pillanatra elhalványult a csomagtartó-kereskedő abszurd, ám rendkívül olcsó mentőöve mellett.