A csipkefüggöny mögötti hálózat

Bálint a kezével takarta el a szemét a vakító fénysugár elől, miközben Fekete Zoltán bürokratikus élvezettel igazított egyet a sötétben is nála lévő kemény mappán. A biztonsági őr agya lázasan pörgött: alig huszonkilenc perce maradt, hogy valahonnan százezer forintot kerítsen elő, különben Dr. Szabó kitálal Encinek a rendelőben elzárt Erikáról és a csecsemőről.
– A házirend hatvannyolcas cikkelye egyértelműen kimondja, hogy áramkimaradás esetén a lakók kötelesek a saját ingatlanukban tartózkodni – oktatta ki Fekete, és a lámpát közvetlenül Bálint orrára irányította. – Jegyzőkönyveznem kell az indokolatlan folyosói jelenlétét!
Mielőtt Bálint kétségbeesésében fellökhette volna a közös képviselőt, a szomszédos ajtó halk nyikorgással résnyire nyílt. Vincze Erzsi néni dugta ki a fejét a sötétbe, mint egy selyemköntösbe öltözött, rendíthetetlen éjjeli megfigyelő.
– Zoltán, maga még a világvége idején is a paragrafusokat rágja, ahelyett hogy a főkapcsolót buherálná! – horkant fel az öregasszony, majd éles tekintetét Bálintra szegezte. – Te meg mit csellengsz itt, Bálint? Ha a pénzért szaladsz, jobb, ha igyekszel. A saját füllemmel hallottam, ahogy a patikárius Lívia az előbb azt susogta a lépcsőházban: a dokinak ma este lejár az utolsó haladéka Balog ügyvéd úrnál, és barna boríték nélkül senkit nem enged ki a kapun. Dezső bá persze ma is békésen sakkozik a padon, de itt a földszinten mindjárt kitör a botrány.
Bálintnak a torkában dobogott a szíve. Erzsi néni látszólag ártatlan pletykája világossá tette: az orvos szorult helyzete sokkal veszélyesebb, mint hitte, és az idő gyorsabban fogy, mint a kempinglámpa eleme. Meg sem várva Fekete újabb kioktatását, átfúrta magát a szűk átjárón, és rohant fel a lépcsőn.