Túszdíj a sötétben

Bálint nyelt egyet, torka kiszáradt a dohos, alkoholszagú levegőben. Tudta, hogy fél óra alatt képtelenség százezer forintot előteremteni készpénzben, de Szabó elszánt tekintetéből látta: az orvos a saját adósságcsapdájában vergődve bármire képes. Egyetlen rossz mozdulat, és a férfi a nyitott gangra rohan, lerombolva Bálint egész eddigi életét.
– Rendben, hozom a pénzt – préselte ki a szavakat Bálint, miközben tekintete a riadt Erikára tévedt. – Engedj ki!
– Te mész, ők maradnak zálogként – felelte sziszegve Szabó, és reszkető kézzel elfordította a kulcsot. Csak annyira nyitotta ki a nehéz tölgyfa ajtót, hogy a biztonsági őr éppen kicsusszanhasson. – Harminc perced van, Bálint. Ha egy percet is késel, Enci megtud mindent.
A zárszerkezet csattanása mögötte kizárta a kempinglámpa gyenge fényét. Bálint a koromsötét földszinti folyosón találta magát, ahol a fojtogató csendet hirtelen éles elemlámpafény törte meg. A fénysugár egyenesen az arcába vakított, ahogy a lépcsőfordulóból Fekete Zoltán bukkant elő, hóna alatt a megszokott kemény mappájával.
– Maga mit ólálkodik itt az áramszünet kellős közepén, Bálint? – csattant fel a közös képviselő bürokratikus hangja. – A házirend tiltja a sötétben való indokolatlan tartózkodást. Jegyzőkönyveznem kell a szabályszegéseket!
Bálintnak az ereiben is megfagyott a vér. Az óra ketyegett, Erika a csecsemővel bezárva ült a rendelőben, ő pedig kénytelen volt a sötét lépcsőházban utat vágni magának.