A betörő fénycsóva

A zár kattant, és az ajtó nehezen, súrlódva engedett Fekete Zoltán dühös lökésének. A folyosóról beáramló huzat azonnal felkavarta a rendelő fojtogató, kénes levegőjét. Bálint reflexből rántotta vissza Erikát a sötét sarokba, a gyógyszeres vitrin mögé; érezte a nő testének kapkodó, forró lüktetését, ahogy a hátát a falnak feszítette. Erika ujjai görcsösen vájtak Bálint bőrkabátjába, de nem mertek megszólalni. Ha most lebuknak, a tegnap esti titok többé nem marad meg kettejük között.
Fekete Zoltán lépett be elsőként, kezében egy sárga műanyag elemlámpával, aminek éles fénycsóvája vadul cikázott a padlón heverő papírokon. Mögötte, a félhomályos lépcsőházban már ott suttogtak a lakók, mint a lesben álló hiénák.
– Mi folyik itt, doktor? Az egész házat fel akarja robbantani? – ordította Fekete, de a hangja megbicsaklott, ahogy a gázszag elérte a tüdejét. Zsebkendőt szorított az arcához. – Hívom a katasztrófavédelem hatósági ügyeletét!
Szabó doktor két lépést tett előre, megpróbálva elállni a lámpa fényét, hogy elrejtse a hátul rejtőzködő párt. Remegő, alkoholszagú lehelete keveredett a kénes párával.
– Ne... ne hívja őket, Zoltán! Csak egy elöregedett szelep a pincében, Tibor már elzárta! Ha kijönnek a hatóságok, Balog Henrik azonnal ráteszi a kezét az épületre. Mindent elveszítek! – könyörgött az orvos, de a bürokrata közös képviselőt nem hatotta meg a szánalom. Fekete már emelte a telefonját, a gombok pittyegése fojtogatóan visszhangzott a feszült csendben.