A beégett főkapcsoló

A kapualj éles sziszegéssel és egy fülsiketítő pukkanással válaszolt a fojtogató csendre. Dr. Szabó keze alatt a kapu elektromos zárja szikrát vetett, majd a lépcsőház lámpái egyetlen éles villanással aludtak ki, koromsötétbe borítva a földszintet. A bejárati ajtó automatikája beragadt, elzárva a kiutat a menekülni próbáló orvos elől.
– Mi a fene volt ez? – kiáltott le a korlátról Székely Ricsi, miközben a sötétben szorosabban magához szorította a csomagtartóból felhozott kartondobozt.
A szuterén felől fojtogató bakelit- és égett műanyagszag csapott fel. Az első emeleten csikordult egy ajtó: Kovács Tibor bá lépett ki a gangra, kezében egy éppen csak pislákoló műhelylámpával, aminek sárgás fénye éles, torz árnyékokat vetett a mészárolt falakra.
– Mondtam Fekete úrnak, hogy a főelosztó nem bírja ki ezt a terhelést! – morogta az öreg villanyszerelő, és meglóbálta a lámpát a földszinten dermedten álló dr. Szabó felé. – Valaki odalent zárlatot csinált, a főkapcsoló beégett! Senki ne nyúljon a kapuhoz, mert feszültség alatt lehet a keret!
Dr. Balog Henrik lassú, kimért léptekkel indult meg lefelé a második emeletről. A sötétségben is érintetlen eleganciával vette elő a telefonját, de a kijelző hideg fénye csak még fenyegetőbbé tette az arcélt.
– Ez megváltoztatja a helyzetet – mondta Balog halk, vágó hangon, megállva Erzsi néni mögött. – Ha a hatóság ideér, nemcsak a raktárt fogják átvizsgálni, hanem az életveszélyes hálózatot is. És a felelősség a bérlőké.
Erzsi néni szeme meglobbant a zseblámpa fényében. Elállta a lépcsőt Ricsi előtt, miközben dr. Szabó kétségbeesetten rángatta a beragadt, égett szagú kilincset.