Reflektorfény a lépcsőfordulóban

A fojtogató égésszagban éles, türelmetlen dudálás hasított át az utcai csenden. A kapu feletti üvegablakon át hirtelen vakító fehéren villant be egy, a ház előtt járó motorról várakozó luxusterepjáró reflektora. A mesterséges fénynyaláb egyetlen másodpercre éles kontúrral rajzolta ki a lépcsőházban ragadt lakók alakját.
A második emeleti pihenőnél Varga Nóra torpant meg a hirtelen fényben. Zaklatottan lapult a falhoz, kabátját szorosan magára tekerte, de a villanásban tisztán látszott a hóna alá gyűrt, fémcsatos irattáska. Arcára riadt dermedtség ült ki, amikor felfogta, hogy a földszinti kapu beragadt, és a menekülési útvonala elvágatott.
– R = U/I, ezt még egy elemista is tudja! Nem a Tesla-féle váltóárammal van a baj, hanem a szakszerűtlen kontárkodással! – harsant fel fentről dr. Bordás András kioktató morgása, de a lépcsőfordulóban senki sem figyelt az öreg mérnökre.
Nóra gyorsan visszalépett volna a homályba, ám a száraz lépcsőfokon megcsúszott a sarka. A fémcsat kinyílt, és a táskából éles zörrenéssel hullott ki egy fekete műanyag kódkártya, egyenesen dr. Balog Henrik elegáns cipője elé. Balog lassan felpillantott a telefonja kijelzőjéről, majd a lábfejével kimérten megállította a csúszó tárgyat.
– Sietünk valahová, Nóra? – kérdezte az ügyvéd halk, metsző hangon. – Az az autó odakint nem tűnik túlságosan türelmesnek.
Nóra kétségbeesetten kapott a földön heverő kártya után. Két emelettel feljebb Dániel a korlát mögül, lélegzetvisszafojtva figyelte a jelenetet: a nő nyitott táskájában egy pillanatra feltűnt a tegnap esti titokzatos üzenetekből ismerős, számozott barna boríték is.