Üveges koccanás a lépcsőn

Székely Ricsi szorosabban magához ölelte a jelöletlen kartondobozt, de a korlát mellett megcsúszott a cipője talpa. A csomag mélyéről halk, üveges koccanás hallatszott, ami éles visszhangot vert a dohos lépcsőházban.
– Megint a bécsi kávé, Ricsikém? – fordult felé Erzsi néni, és a hangja csöpögött az álságos jóindulattól. – Vagy most valami erősebbet hozott a doktor úr szorongására? Kár lett volna felcipelni, mert Fekete úr kora reggel már bejelentést tett. Azt mondta, még ma kijön a hatóság ellenőrizni a szuterén raktárait... meg a számlázatlan villanyfogyasztást.
Ricsi arca elfehéredett. Ösztönösen visszalépett egy fokot, mintha el akarhatná rejteni a dobozt, de a szeme sarkából látta, hogy a második emeleti korlátról dr. Balog Henrik hideg, számító tekintettel figyeli őket. Az ügyvéd nem szólalt meg, csak kimérten megigazította a nyakkendőjét, mint aki pontosan tudja, kinek a nyakán szorul éppen a hurok.
Dr. Szabó kihasználta a pillanatnyi megtorpanást. Lehajtott fejjel, szinte a falhoz lapulva próbált elosózni az öregasszony mellett a földszint felé.
– Maga csak ne rohanjon annyira, András! – kiáltott utána Erzsi néni, de már nem lépett az útja elé, csak a szavait küldte utána merényletként. – Bálint ma reggel a kapualjban várt magára. Azt mondta, ha délig nem rendezi a tegnap esti elmaradást, Fekete úr asztalára kerül a rendelő bérleti szerződése!
A doktor megtorpant a kapu előtti utolsó lépcsőfokon, a kilincsre fagyott kezével. A fenyegető suttogás nehéz feszültségként ülte meg a lépcsőházat.