A barna boríték súlya

Erzsi néni lépteinek visszhangja elhalt, de a nyoma élesebben maradt. Enci kezében a barna boríték gyűrődött. Tekintetét, melyben döbbenet és harag izzott, Bálintra szegezte. A csend súlyosabbá vált, mint a hatósági ultimátum előtti pillanatok. Bálint arca elfehéredett, szavai a torkán akadtak. Erzsi néni mondatai – „kis csemetéd”, „Erika”, „Dr. Szabó rendelője” – elviselhetetlen igazsággá álltak össze.
A szuterén felől Székely Ricsi abbahagyta a dobálózást, mereven figyelte a drámát. Dr. Balog Henrik nyílt élvezettel nézte Bálintot. Fekete Zoltán elkeseredetten sóhajtott. Dániel, képtelen elszakadni telefonja képernyőjétől, felnézett: Bálint összeomlása csak felerősítette saját egzisztenciális válságát.
„Ez… igaz, Bálint?” Enci hangja reszketett, de benne volt az acél. A borítékot Bálint felé nyújtotta. „Milyen gyerek? Kicsoda Erika? Miért a doki rendelőjében?”
Bálint kinyitotta a száját, de hang nem jött ki. A folyosó levegője sűrű volt a ki nem mondott vádaktól. Bezeredi Melinda és Bartha Zsófia ajtajuk réséből kémlelték a jelenetet, arcukon felháborodás és kíváncsiság keveréke. Dr. Szabó András neve most nyíltan lebegett a levegőben, tudatta vele, hogy az ő szerepe is hamarosan napvilágot lát.
Ebben a feszült csendben, a lépcsőház mélyéből halk morgás hallatszott: „R egyenlő U per I… ezt mindenki tudja…” Dr. Bordás András, valószínűleg a villanyórákat vizsgálta. A saját, elszigetelt valóságában élt, de szavai, mint abszurd kánon, felerősítették a ház káoszát. A tegnap esti titok többé nem volt titok. Mint fullasztó köd, beborított mindent. A ház, és vele együtt lakói, a szakadék szélén állt, és az este még csak most kezdődött.