XXXVIII/4. A rezonáló hegedűtok — Finommechanikai akkordok

– Tehát nem robbanószerkezet? – nyögte ki Laurent kalauz, miközben élére hajtogatott zsebkendőjével a homlokát törölgette.
– A legkevésbé sem – mosolyodott el halványan Monsieur Vaneau, majd óvatosan megkocogtatta a tok oldalát. – Hacsak nem tekintjük merényletnek azt a meglehetősen bántó akusztikai élményt, amit egy nem megfelelően olajozott, pergamennel tompított sárgaréz fogaskerék okozhat.
A fiatal hölgy mélyről jövő sóhajjal döntötte a nehéz bőr pántos tokot a fülke falának, amely erre tompa, fémes zendüléssel válaszolt.
– Ez egy egyedi szabadalom – védekezett halkabb, megszeppent hangon a hölgy. – Egy akusztikai erősítő szerkezet. Csupán el akartam juttatni a bemutatóra anélkül, hogy a túlbuzgó hatóságok elkonfiskálnák.
– És a műszerolaj? – kérdezte a sötét köpenyes utas, elnézően karba font kézzel, miközben a szemöldökét húzogatta. – Azt is a hegedűhúrok finomhangolására használja, kisasszony?
– Az a fogaskerekek sima járásához elengedhetetlen – vágta rá a fiatal nő pirulva.
Monsieur Vaneau finoman megtörölte mutatóujját.
– A művészet és a finommechanika határvonala mindig felettébb elmosódott volt – jegyezte meg a detektív. – Mindazonáltal a kalauz úr és az utasok nyugodt pihenése jóval prózaibb igény. Laurent, azt javaslom, tegyük a szerkezetet a poggyászkocsiba, ahol a sárgaréz pántok békésen rezonálhatnak a sínpár ritmusára.