XXXVII/4. A túlméretezett kulcs — Hűvös leleplezés Saint-Mireux-ben

Monsieur Vaneau komótosan elővette a zsebéből patinás ezüst zsebóráját. Egyetlen halk kattanással kinyitotta, hűvösen rátekintett, majd Laurent kalauzra és a hirtelen megszeppent szürke köpenyes utasra nézett.
– Pontosan nyolc perc múlva Saint-Mireux állomásra érkezünk – jegyezte meg elgondolkodva.
– Saint-Mireux? De hát én nem ott akarok leszállni! – háborodott fel a szürke köpenyes utas.
– A szándék és a végzet ritkán halad azonos vágányon – válaszolta Vaneau száraz eleganciával. – A túlméretezett sárgaréz kulcs ugyanis nem egy matuzsálemi szekrényhez tartozik. Valójában egy nehezékkel ellátott kar, amely a pergamenbe rejtett távíró-felvevő szerkezetet tartotta egyensúlyban a kabátja bélésében. Ön azt remélte, ha a nehéz kulcsra tereli a figyelmünket, fel sem merül bennünk a bélés vizsgálata.
– Ez képtelenség! – méltatlankodott a férfi, de a hangja megbicsaklott.
A vonat ekkor hirtelen nagyot fékezett. Fém csikordult a síneken, a folyosó végén álló poharak csörrentek, s a szerelvény lassan begördült a párás állomásra. Az ajtó sziszegve kinyílt, s a peronról két helyi nyomozó lépett a hálókocsi folyosójára.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, tiltott távírójel-halászat ügyében! – jelentette ki a vezető tiszt, és határozottan megragadta a szürke köpenyes férfi karját.
– ...és pontosan ezért volt a kulcs túlságosan nehéz – fejezte be Vaneau nyugodtan a mondatát, mintha a rendőrök fellépése csupán az ő gondolatmenetének írásjele lett volna.
A tettetért utast elvezették. A szerelvény ajtajai becsukódtak, s az Intercontinental Express tovább robogott a sötétségben. Laurent megkönnyebbülten sóhajtott fel, ám a következő kocsi felől egy új utaskísérő kíséretében egy fiatal hölgy lépett elő, aki meglepő óvatossággal egy feltűnően nehéz hegedűtokot szorított a mellkasához. Vaneau elmosolyodott, s halkan visszahúzta zsebóráját a mellényzsebébe.