XXXVII/2. A sárgaréz kulcs nyomában — Halk léptek a sötétben

A hatos fülke ajtajának csattanása még hosszan visszhangzott a VIP hálókocsi keskeny folyosóján. Laurent kalauz feszülten a zárt faajtóra szegezte pillantását, majd tehetetlenül Monsieur Vaneau-hoz fordult.
– Uram, a hatos fülke zárja egyszerű, finom szerkezet – suttogta Laurent szaggatottan. – Az a kulcs viszont akkora volt, mint egy középkori kapunyitó!
– Valóban – bólintott Vaneau hűvös nyugalommal. – És ha jól megfigyelte, a szára teljesen karcmentes volt. Egy rendszeresen használt kulcs nem csillog így a gyenge folyosói lámpafényben.
– Azt hiszi, az új utas nem is pihenni akar? – kérdezte a kalauz, s idegesen megigazította a sapkáját.
– A szürke köpeny szabása és az óvatos léptek alapján sokkal valószínűbb, hogy egy súlyos szerkezetet próbál észrevétlenül elhelyezni – válaszolta a fődetektív. – Egy olyan tárgyat, aminek nagyon is pontos helye van a vonaton.
A folyosó sötétjében ekkor halk nyikorgás hallatszott. A hatos fülke ajtaja lassan réstnyire nyílt, s a szürke köpenyes utas riadt tekintettel kikandikált. Amikor meglátta a hálókocsiban álló két férfit, sietősen vissza akart húzódni, ám a hatalmas sárgaréz kulcs kicsúszott az ujjai közül, és tompa koppanással a szőnyegre zuhant.
– Micsoda figyelmetlenség – jegyezte meg Vaneau, s tekintete a fénylő réztárgyra szegeződött. – A félelem mindig rossz tanácsadó.