XXXVI/3. A kattogó táska titka — A pergamen leplezése

A 4-es fülke folyosóján szinte vágni lehetett a feszültséget. Laurent kalauz idegesen törölgette a homlokát, míg a sötét köpenyes utas sápadtan szorította magához a gallérját.
Monsieur Vaneau ekkor lassan elővette a zsebóráját. A finom ezüstfedél halk pattanással nyílt ki.
– Pontosan négy perc múlva Auberoche állomására érkezünk – jelentette ki nyugodt tónusban.
– Kit érdekel az állomás, amikor mindjárt felrobbanunk?! – dadogta a zaklatott új utas, a kattogó fekete táskát magához vonva.
– A szerkezet nem robban, uram – válaszolta Vaneau száraz eleganciával. – A pergamenbe rejtett kronométer csupán a falak akusztikai rezonanciáját méri. Ön nem pokoli gépet hozott a fedélzetre, hanem egy túlságosan zajos műszert, amellyel a fülkébe rejtett ékszerek pontos helyét próbálta beazonosítani.
Laurent kalauz elhűlve tátotta el a száját.
– Szóval... nem bomba?
– Csupán egy ügyetlen tolvaj szerkezete – felelte Vaneau.
A vonat hirtelen nagyot fékezett. A fémek csikordultak, s a szerelvény lassan begördült Auberoche állomására. Az ajtó kinyílt, s a peronról két helyi nyomozó lépett a folyosóra.
– Letartóztatom Önt a határmenti műkincsrablás ügyében! – szólította meg a tisztségviselő a zaklatott utast.
– ...ahogyan azt vártuk – fejezte be a mondatot Vaneau.
A gyanúsítottat elvezették. A peronról egy fura, szürke köpenyes utas szállt fel, aki túlságosan is óvatosan szorongatott a kezében egy sárgaréz kulcsot. Vaneau csendben figyelte. Az ajtók becsukódtak, s a szerelvény nekilendült a sötétségnek.