XXXV/7. A pergamenborítás titka — Finomhangolt rezonanciák

– Nos, uram – szólalt meg Monsieur Vaneau, miközben a pergamen mögül kiszűrődő utolsó halk pengést hallgatta –, a leleményességét kétségkívül méltányolom. Azonban az Intercontinental Express menetrendje nem az Ön finommechanikai kísérleteihez igazodik.
A sötét köpenyes utas feszülten elsimította a csomag köré tekert papírt, bár a lelepleződés utáni zavara nyilvánvalóvá vált.
– Csupán három rezgésszámot kellett volna rögzítenem – morogta félrefordított fejjel. – A mozdony egyenletes futása tökéletes lett volna a frekvenciák kalibrálásához.
– A fizika törvényei valóban elegánsak – bólintott a fődetektív –, de a többi utas éjszakai nyugalma még inkább az. Laurent kalauz, azt javaslom, biztosítsunk az úrnak egy csendesebb sarkot, ahol a pergamen rezonanciája nem vált ki további akusztikai riadalmat.
– Kérem, csak semmi felhajtás! – szabadkozott feszülten az utas. – Nem állt szándékomban zavart kelteni.
Vaneau ekkor lassan benyúlt a mellényzsebébe, és elővette régi ezüst zsebóráját. Egy halk kattanással kinyitotta, egy pillanatig nézte a számlapot, majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan hét perc múlva Saint-Mireux állomásra érkezünk. A helyi állomásfőnök bizonyára rendelkezik egy kellően stabil asztallal, ahol mérőműszerét a sínek rázkódása nélkül is tanulmányozhatja.
Laurent kalauz megkönnyebbülten bólintott, és udvarias mozdulattal a folyosó vége felé terelte a bosszús óraművest.