XXXV/5. A pergamenborítás titka — Párhuzamos rezonanciák

– Mielőtt még a tisztelt rokonság teljesen kihűlne a pergamen alatt – jegyezte meg Monsieur Vaneau halk, kimért eleganciával –, érdemes volna tisztázni, miért rezonálnak a rézkarikák pontosan a vonat kerekeinek ritmusára.
A sötét köpenyes utas görcsösen szorította a nehéz csomagot a mellkasához, miközben a homlokán apró izzadságcseppek csillantak meg a folyosó lámpafényében.
– Mondtam már, ez magánügy! Egy vándorároncs régi emlékei! semmi köze a vonathoz! – tiltakozott remegő hangon.
– A vándorároncsok ritkán használnak finoman illesztett sárgaréz csapágyakat – felelte Vaneau száraz mosollyal. – Kiváltképp olyanokat, amelyek a szerelvény rázkódására nem puszta véletlenből csörögnek, hanem ritmikus, korrigáló kattanással reagálnak.
Laurent kalauz óvatosan hátrált egy lépést a faborítású fal mentén, miközben a kulcscsomója feszülten csörrent a kezében.
– Monsieur Vaneau… nem lehet, hogy ez a szerkezet most éppen működésbe lépett?
– Már percekkkel ezelőtt működésbe lépett, kedves Laurent – válaszolta Vaneau megingathatatlan nyugalommal. – De ne aggódjon. Ez a mechanika nem elpusztítani akarja a kocsit, csupán szorgalmasan méri a haladási ívet.
– Mit mér? – horkant fel a sötét köpenyes utas, miközben a pergamenből egy apró rézkarika éle villant elő.