XXXV/4. A pergamenborítás titka — Rézkarikák rezonanciája

– A magyarázatok hiánya természetesen a legizgalmasabb fejezetek sajátja – jegyezte meg Monsieur Vaneau halk, kimért hangon, miközben tekintete a görcsösen szorított pergamencsomóra tapadt. – Bár a sárgaréz csengése ritkán szokott puszta filozófiából fakadni.
Laurent kalauz szorosan a folyosó falához lapult, és óvatosan nyelt egyet.
– Uram… nem lehetséges, hogy abban a csomagban valami önműködő szerkezet található? Egy óramű, vagy – köszörülte meg feszülten a torkát – valami jóval veszélyesebb?
– Egy óramű, kedves Laurent, többnyire nem kér elnézést a zavarásért – válaszolta Vaneau száraz, elegáns derűvel. – De a rezonancia, amit hallunk, meglehetősen pontos megmunkálásra utal. A rugó feszülése nem robbanást ígér, csupán egy rejtett mechanika türelmetlenségét.
– Nincs itt semmiféle szerkezet! – csattant fel a sötét köpenyes utas, ám a hangja érezhetően megremegett. A pergamen alól ekkor újabb, ritmikus kattanás szűrődött ki, mintha egy finom rézsúly billent volna át. – Ez csupán egy régi családi dokumentum! Semmi köze önökhöz!
– A családi dokumentumoknak meglepő szokásuk, hogy éppen a legkevésbé alkalmas pillanatban csendülnek meg – felelte M. É. V. megingathatatlan nyugalommal. – Különösen, ha a tulajdonosuk elfelejti kioldani a feszítőzárt.