XXXV/1. Új rejtély a hálókocsin — Súlyos pergamen az éjszakában

Montclar lámpái már lassan elmaradtak a hálókocsi ablakai mögött. Az Intercontinental Express egyenletes, megnyugtató zakatolással vágott neki a sötétségnek, miközben Laurent kalauz még mindig feszülten simította le egyenruhájának hajtókáját.
– Rendkívül megnyugtató, hogy a hatóságok ilyen gyorsan intézkedtek – jegyezte meg a kalauz, megkönnyebbült sóhaj kíséretében. – De mondja, Monsieur Vaneau, honnan tudta ilyen hajszálpontosan, mikor érkeznek a nyomozók?
– Nos, kedves Laurent – válaszolta Vaneau halkan, miközben elrakta ezüst zsebóráját –, a műtolvajok ritkán figyelnek a pontos ritmusra. Aki lopott idővel utazik, mindig túl hamar szeretne megérkezni.
A folyosó puha szőnyegén ekkor nehéz, óvatos léptek neszeztek. A Montclarban felszállt, sötét kalapos úr haladt el mellettük, sötét köpenyét szorosan a mellkasához szorítva. A hóna alatt egy méretes, pergamenborítású csomagot igyekezett elrejteni, amely láthatóan jóval nehezebb volt, mint amit egy sima iratköteg indokolt volna.
A férfi megállt a hármas fülke ajtaja előtt, idegesen körbenézett, majd rekedtes hangon megszólalt:
– Elnézést... a zár kissé nehezen jár. Nem tartanak itt valamilyen automata ellenőrző szerkezetet?
Vaneau száraz eleganciával fordult a zaklatott idegen felé:
– A zárak ezen a vonaton csupán az ajtókat őrzik, uram. A túlságosan nehéz csomagokat azonban ritkán tartják titokban.
– Csak... hivatalos dokumentumok! – vágta rá sietve a kalapos férfi, miközben a pergamen borítás alól tompa, fémes koccanás hallatszott. – Semmi érdemleges!
– Természetesen – bólintott Vaneau alig észrevehető mosollyal. – A jogtudomány köztudottan súlyos mesterség. Sartroux felé közeledve az ember megtanulja értékelni a papírmunka valódi súlyát.