XXXIX/5. A lepecsételt bőrmappa — Viasznyomok és hűvös érvek

Auberoche elhagyása óta a hálókocsi folyosóján nem csillapodott a feszültség. A lepecsételt bőrmappa és a plüssön pirosló viaszcsöppek láttán Laurent kalauz még mindig ingerülten méregette a szőnyeget.
– Ez felháborító! – csattant fel a fiatal nő, miközben a hegedűtokot szinte védőpajzsként szorította magához. – Akárki csepegtette ide azt a vörös viaszt, veszélyezteti a nyugalmunkat!
– És a szőnyeg állagát – tette hozzá Laurent kalauz éles hangon, miközben a kulcscsomója feszülten csörrentek a kezében. – A vasúttársaság nem tolerálja a teátrális pecsételést a folyosó közepén!
A sötét köpenyes utas idegesen lépett egyet hátra, szorosan összefogva nehéz kabátját.
– Maga csak ne mosolyogjon, Monsieur Vaneau! – horkant fel a köpenyes férfi. – Ön talán nem látja a nyilvánvaló fenyegetést a lepecsételt bőrmappában?
Émile Vaneau száraz, hűvös nyugalommal igazította meg a gallérját.
– Egy lepecsételt mappában legfeljebb dokumentumok rejlenek, uram. A papír pedig ritkán támad orvul, hacsak nem vágja meg az ember ujját lapozás közben.
– De a viasz még meleg! – érvelt vágó éllel a fiatal nő.
– Valóban – bólintott Vaneau. – Ami csupán annyit bizonyít, hogy a tulajdonosa türelmetlen volt, s nem várta meg, amíg a pecsét megszilárdul. A sietség a pontatlanság melegágya.
Laurent elszántan lépett közelebb:
– Bárki tette, felelnie kell a rendbontásért!
– Kétségkívül – felelte Vaneau nyájasan. – De amíg a tüttye-petye tettest keressük, javaslom, egyszerűen kerüljük ki a foltot. A dráma ritkán tesz jót a cipőtalpnak.