XXXIX/3. A lepecsételt bőrmappa — Viaszcsöppek és gyanakvó pillantások

– A huzat valóban rendkívül veszedelmes bűntárs, kalauz úr – jegyezte meg Monsieur Vaneau halk, töprengő hangon, miközben tekintete a folyosó végén álló szürke köpenyes új utasra tévedt.
Az új érkező görcsösen szorította maga elé vastag bélésű kabátját, és egyetlen lépést sem tett közelebb a 4-es fülke előteréhez.
– Monsieur Vaneau – suttogta Laurent, közelebb hajolva a fődetektívhez –, ön szerint a bőrmappában lévő dokumentumok kompromittálóak lehetnek?
– Inkább csak nehezek, Laurent – felelte Vaneau egy halvány mosoly kíséretében. – A viaszpecsét sűrűsége alapján a tartalom tulajdonosa jobban fél a nyilvánosságtól, mint a vonat kisiklásától.
A szürke köpenyes utas ekkor halkan megköszörülte a torkát, és két óvatos lépést tett feléjük.
– Uraim – mondta fojtott hangon, miközben szeme sarkából a zárt fülkeajtót figyelte –, megbízható információim vannak arról, hogy abban a fülkében nem csupán hegedűhúrok rezegnek. A viasz pecsétje még teljesen friss volt, amikor Auberoche-ban felszálltak.
– Ó, a friss viasz a vasút nagy barátja – szúrta közbe Vaneau száraz eleganciával. – Megőrzi a titkokat, és nagyszerűen tapad a finom szövethez. Ön talán viaszkereskedő, uram?
– Dehogyis! – háborodott fel az utas, arcán halvány pírral. – Én csak a rend és a biztonság híve vagyok ezen a szerelvényen.
– A rend rendkívül dicséretes törekvés – bólintott Émile Vaneau. – Bár ezen a vonaton a rend legtöbbször úgy kezdődik, hogy mindenki a saját fülkéjében tartózkodik.
Laurent elfojtott egy kuncogást, a szürke köpenyes utas pedig gyanakvó pillantást vetve rájuk, lassan visszahúzódott a kabinjába.