XXXIX/2. A lepecsételt bőrmappa — Feszült pillantások a folyosón

Laurent kalauz fújtatva igazította meg a sapkáját, miközben a szerelvény egyenletesen zakatolt tovább a sötét éjszakában.
– Véleménye szerint, Monsieur Vaneau, miért viselkedik valaki ennyire zaklatottan egyetlen bőrmappa miatt? – kérdezte halkan, a legközelebbi fülkeajtó felé pillantva.
– A válasz többnyire a tartalomban rejlik, Laurent – felelte Vaneau szelíden, miközben komótos léptekkel megindult a folyosón. – Vagy abban, amit a tulajdonosa feltételez a tartalomról. A viaszpecsét vastagsága mindenesetre arra utal, hogy az illető rendkívül nagyra értékeli a diszkréciót.
Ekkor a szomszédos fülke ajtaja résnyire nyílt. A sötét köpenyes utas lépett ki a folyosóra, mögötte a fiatal nő szorította magához görcsösen a hegedűtokot. Mindketten riadtan méregették a szürke köpenyes új érkezőt, aki a fülkéje ablakán át leskelődött kifelé.
– Remélem, a kalauz úr ezúttal garantálja a nyugalmat – sziszegte fojtott hangon a sötét köpenyes utas.
– A vasúttársaság mindent megtesz, uram – biztosította Laurent, bár a hangjában halvány bizonytalanság bujkált.
– A nyugalom természetesen garantált – szólt közbe Vaneau száraz eleganciával. – Feltéve, ha senki nem kísérel meg gyanús pergameneket áttolni a fülkeajtó alatt. Csupán a huzat miatt aggódom.
A két utas gyanakvóan egymásra nézett, majd szótlanul visszahúzódtak. A folyosó egy pillanatra ismét elcsendesedett, ám a feszültség finom szálai már egyértelműen átszőtték a hálókocsit.