XXXIII/4. A lakkozott láda — Hűvös leleplezés a peronon

– A fémes rezgés nem a láda tartalmából eredt, kedves Laurent, hanem magából a fában elrejtett üregből – fordult a kalauzhoz Émile Vaneau, miközben kiakasztotta a fülkeajtó melletti reteszt. A sötét köpenyes utas riadtan hátrált a folyosó faburkolatához.
– Az úriember nem nehéz terhet cipelt, hanem egy precíziós akusztikai rezonátort – folytatta a fődetektív száraz mosollyal. – Három lakat kellett ahhoz, hogy senki se próbálja megemelni, hiszen a pillekönnyű doboz azonnal leleplezte volna. Az üreges szerkezet felerősítette a szomszédos fülkékben zajló beszélgetéseket.
Vaneau ekkor lassan elővette régi ezüst zsebóráját, kipattintotta a fedelét, majd nyugodtan az utasra pillantott.
– Pontosan négy perc múlva Saint-Maurice állomásra érkezünk. És ott már várják Önt.
– Ez képtelenség! – nyögte a sötét köpenyes utas megtört hangon.
– A láda sarkán lévő friss karcolások nem szállításból, hanem a fülkeajtók alsó szegélyéhez való illesztésből származnak – fűzte hozzá Vaneau.
A vonat ekkor hirtelen nagyot fékezett. Poharak csörrentek a szomszédos fülkékben, ahogy a szerelvény begördült a peron mellé. Az ajtók kinyíltak, s két helyi nyomozó lépett a folyosóra. A vezetőjük a sötét köpenyes utashoz fordult:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, ipari kémkedés ügyében.
– …amelyet a VIP hálókocsiban próbált elkövetni – fejezte be Vaneau a mondatát, mintha a rendőrök a pontos végszóra érkeztek volna.
A gyanúsítottat elvezették. A szerelvény lassan újra megindult. A visszatérő csendben egy új utas lépett a folyosóra, aki túlságosan is óvatosan igazgatta a kabátja belső zsebét. Vaneau csendesen figyelte, majd zsebre tette óráját.