XXX/7. A zörgő kalapdoboz — A rejtett mechanika nyomában

– Teháát... – nyögte ki a zaklatott új utas, aki óvatosan dugta ki a fejét a szomszédos fülke ajtaján –, nem egy bomba ketyeg abban a dobozban?
– Legfeljebb a szándék ketyeg benne, uram – felelte Monsieur Vaneau száraz eleganciával. – De az is csupán egy mesterien elhelyezett rugónak köszönhető, amely a retesz finom mozgását lett volna hivatott lekövetni.
Laurent kalauz lehajolt, felvette a padlóról a piciny rézfogaskereket, majd a hüvelykujjával végigsimította a szélét.
– Bámulatos precizitás – jegyezte meg a kalauz tökéletes hivatali nyugalommal. – Kár, hogy a réz halkabb, mint a lelkiismeret.
A sötét köpenyes utas feszülten hallgatott, miközben hátráló léptekkel próbált közelebb kerülni a folyosó sötétebb sarkához.
– Maga nem órásmester, barátom – folytatta Vaneau halk, kimért hangon. – Egy igazi mester tudná, hogy a túlhúzott rugó nem nyitja ki a zárat, csupán elárulja a türelmetlen elkövetőt. A nehezék hiánya pedig nem pillekönnyűvé, hanem leleplezővé tette a szerkezetet.
– De hát mit akart a kabinomban?! – csattant fel a zaklatott utas, akinek arcán a félelmet lassan felváltotta az óvatos felháborodás.
– Azt, amit a türelmetlen utazók általában: egy rosszul őrzött poggyászt – válaszolta Vaneau szelíd mosollyal.
A szerelvény halkan zökkent, ahogy a sínek elérték Salignac állomásának előterét.