XXVIII/4. A rézpántos doboz — Csikorgó fékek a peron előtt

A hatos fülke ajtaja lassan feltárult. A sötét köpenyes utas sápadtan, megadóan szorongatta a rézpántos dobozt a mellkasához.
– Nem volt itt semmiféle veszélyes légnyomás – szólalt meg Monsieur Vaneau csendes eleganciával. – Csupán egy rosszul elhelyezett grafitos kenőanyag, meg egy csipetnyi pánik. A dobozban nem viaszpecsétes szerkezet rejlik, hanem a lyoni postahivatal elcserélt főkönyve. Maga nem a dobozt védte a szétpattanástól, hanem saját magát a lelepleződéstől.
– Ez képtelenség! – méltatlankodott a sötét köpenyes utas, bár a hangja érezhetően megbicsaklott. – Maga ezt nem bizonyíthatja!
– A tényeknek ritkán van szükségük bizonyításra, mikor maguktól beszélnek – felelte Vaneau. – Maga azt hitte, a retesz…
Amikor a fődetektív kimondta volna a végső szót, a szerelvény hirtelen akkorát fékezett, hogy a fülkék ablakai megremegtek. Poharak csörrentek a tálcákon, s az Intercontinental Express lassan begördült Valcourt állomására.
Az ajtó kinyílt, és a peronról két helyi nyomozó lépett a folyosóra. A vezetőjük a hatos fülkéhez lépett.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, az iratok eltulajdonításáért – jelentette ki szigorúan.
– …pedig a retesz csak a rosszul megválasztott kulcstól szorult be – fejezte be Vaneau a mondatát udvarias mosollyal.
A letartóztatottat elvezették. Új utas szállt fel, aki gyanúsan óvatosan egy nehéz bőrdiplomatatáskát szorongatott. Vaneau csendben figyelte, ahogy az ajtók bezáródnak, és a szerelvény tovább robog az éjszakában.