XXVIII/3. A rézpántos doboz — Grafitos olaj és finom nyomás

Monsieur Vaneau óvatosan megkocogtatta a faburkolatot, mintha csupán egy jóindulatú szomszéd látogatna át egy csésze teáért.
– Bocsásson meg, kedves uram – szólalt meg a fődetektív –, de ha a légnyomás valóban oly hevesen fenyegetné a dobozát, a VIP hálókocsi dupla üvegezése már régen jelezte volna. A vonatok ablakai tudniillik meglehetősen érzéketlenek a drámai túlzásokra.
– Nem értik! – csattant fel a sötét köpenyes utas fojtott hangja a retesz mögül. – Ebben a ládában egy kényes, viaszpecsétes szerkezet van! Ha a viadukton kipattan, oda a teljes munkám!
Laurent kalauz idegesen meglazította az egyenruhája gallérját, majd odafordult a detektívhez.
– Uram, mi van, ha valóban felrobbanunk? A vasúttársaság szabályzata nem terjed ki a légnyomásra érzékeny viaszpecsétekre.
– A viasz, Laurent, meglehetősen békés anyag – felelte Vaneau száraz eleganciával. – Legfeljebb a pecsétgyűrű tulajdonosának tekintélye roppan meg, ha kiderül, mit próbál elrejteni.
A detektív ekkor benyúlt a mellényzsebébe, és elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta. Egy pillanatig nézte a ketyegő mutatókat, majd nyugodtan megszólal:
– Pontosan tíz perc múlva Auberoche állomásra érkezünk. És biztosíthatom, uram, a helyi hatóságok felettébb kíváncsiak lesznek a doboz tartalmára.
A fülkében hirtelen síri csend támadt, amit csupán a retesz halk kattanása tört meg.