XXVI/4. A lakkozott koffer — Kettős fenék és zenedoboz

– Tehát... nem fogunk felrobbanni? – kérdezte rekedten a zaklatott, sötét köpenyes utas, miközben ujjaival még mindig görcsösen kapaszkodott a lakkozott koffer szélébe.
– Amennyiben a pokolgépek legújabb divatja szerint finom szivarokat és egy miniatűr zenedobozt használnak a megfélemlítésre, úgy valóban veszedelemben vagyunk – felelte Monsieur Vaneau rendíthetetlen nyugalommal.
Az elegáns hölgy, aki eddig a szomszédos fülke ajtajából figyelte a jelenetet halálos sápadtan, megkönnyebbülten a mellkasára tette a kezét.
– De hát miért zümmögött úgy, mint egy fémketrecbe zárt darázsraj? – tudakolta Laurent kalauz, megtörölve izzadt homlokát a zsebkendőjével.
– A kettős fenék rejtett szerkezete egyszerűen kiakadt a szerelvény rázkódásától Saint-Mireux után – magyarázta a detektív, és egy finom, határozott mozdulattal benyúlt a lakkréteg melletti apró résbe. Halk kattanás hallatszott, s a zümmögés hirtelen abbamaradt. – A riasztóként szánt óramű kicsit túlteljesítette a kötelességét. Csupán azt érte el, hogy az egész kocsi az ön csomagjára figyeljen, jó uram.
A sötét köpenyes utas nyelt egyet, és tehetetlenül nézett körül a folyosón.
– Ön... ön ezt miből találta ki?
– A jó minőségű dohány illata még a legvastagabb lakkozáson is átszivárog – mosolyodott el halkan Vaneau. – Különösen, ha a rugó folyamatosan dörzsöli a rekesz falát.