XXVI/3. A lakkozott koffer — Zümmögő feszültség

– Ez... ez fel fog robbanni! – nyögte Laurent kalauz, miközben hátrált egy lépést, szorosan a fülkeajtó lapjához simulva.
– Ne nyúljon hozzá! – sziszegte a sötét köpenyes utas, izzadt homlokkal markolva a lakkozott fogantyút. – Egyetlen hibás mozdulat, és mindannyian...
– ...borzasztóan kényelmetlen helyzetbe kerülünk – fejezte be a mondatot helyette Monsieur Vaneau. Halvány mosollyal hajolt közelebb a vékony dróthoz, amely finoman rezgett a koffer zárjából. – Bár ha a memóriám nem csal, a robbanóanyagok ritkán dúdolnak svájci indulókat.
Laurent pislogott, és elengedte a fülke kilincsét.
– Indulókat, uram?
– Meghallgathatja közelebbről is, Laurent – ajánlotta Vaneau szelíden. – A B-dúr dallam határozottan egy precíziós óraszerkezetre utal. Egy meglehetősen drága, ám kissé szoruló rugóval szerelt mechanikára.
– Ez csak egy... egy egyszerű ébresztőóra! – vágta rá kapkodva az utas, ám a hangja elcsuklott, ahogy a drót végén egy apró rézpánt pattant meg.
– Egy ébresztőóra, amelyhez külön huzalrendszert építettek a kettős fenék rejtésére? – húzta fel a szemöldökét Vaneau. – Valóban elragadó találmány. Különösen azoknak, akik szeretik a titkos rekeszeket és a vámmentes szivarokat.
A sötét köpenyes utas sápadtan húzódott a falhoz. Laurent pedig, felbátorodva a detektív higgadtságán, felemelte a kalauzkulcsát.
– Uram – szólalt meg Vaneau, óvatosan megérintve a doboz sarkát –, javaslom, engedje szabadon a zárva tartott mechanikát. A feszültség ugyanis ritkán tesz jót a finom óraműnek. És az emberi idegeknek sem.