XXV/9. A zümmögő ládikó — Az utolsó keringő Saint-Mireux-nél

Monsieur Vaneau elővette finom ezüst zsebóráját, egyetlen pattintással kinyitotta, s nyugodt pillantást vetett a számlapra.
– Pontosan három perc múlva Saint-Mireux állomásra érkezünk – mondta halkan, visszatúsztatva az órát a mellényzsebébe. – S ideje tisztázni, miért keltett ez a pompás svájci szerkezet ekkora riadalmat.
– A riadalom indokolt volt! – horkantott Laurent kalauz, bár a tekintetében már alábbhagyott a feszültség. – A zümmögés felért egy merénylettel!
– Valóban – bólintott Vaneau. – Mindenki azt hitte, egy pokoli gép ketyeg a bársonydobozban. A félrevezetés alapja a kilazított rezonálólap volt, amely szándékosan keltett fenyegető vibrációt. A svájci órásmesterek azonban nem bombát, hanem keringőt rejtettek a gomb mögé. S hogy ki állította be ezt a rémisztő ütemet? Nos, a tulajdonos csupán…
A vonat ekkor hirtelen nagyot fékezett. A kisasztalon lévő poharak megcsörrentek, s a szerelvény csikorgó kerekekkel begördült Saint-Mireux peronjára.
Az ajtó vágódott, s a helyi nyomozók léptek a fülkébe. A vezetőjük rögvest a zaklatott utashoz fordult:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, az engedély nélküli óramű-csempészet ügyében!
– …csupán a vámvizsgálatot akarta elkerülni ezzel a látványos pánikkeltéssel – fejezte be Vaneau szelíden a mondatát.
Miután a csempészt elvezették, az elegáns hölgy megkönnyebbülten leszállt. Helyére egy köpenyes úr lépett be, aki gyanakvóan szorította magához szokatlanul súlyos, lakkozott kofferét. Vaneau csendben figyelte, ahogy az ajtók becsukódnak, s a vonat elindul a következő állomás felé.