XXV/8. A zümmögő ládikó — Svájci keringő a kisasztalon

– Nos, ha a retesz végre a helyére kerül, a rémisztő zümmögés feltehetően átadja a helyét a művészetnek – jegyezte meg Monsieur Vaneau, és finoman megnyomta az apró sárgaréz gombot.
A bársonydoboz belsejében halk kattanás hallatszott, majd a fenyegető vibráció csilingelő, lágy keringővé szelídült. A fülke feszült csendjét hirtelen elárasztotta a finom svájci dallam.
– Istenem! – sóhajtott fel az elegáns hölgy, miközben selyemlegyezőjét megkönnyebbülten összecsapta. – Tehát mégsem robbanunk fel a Saint-Mireux felé vezető szakaszon?
– Csak abban az esetben, madame, ha a jóízlés ellen követünk el merényletet a harmadik tétel meghallgatása nélkül – válaszolta Vaneau száraz, alig észrevehető mosollyal.
Laurent kalauz még mindig gyanakvóan méregette a kisasztalon csilingelő dobozt, s szorosan tartotta a kalauzkulcsot.
– Pedig a zümmögés kiköpött olyan volt, mint egy időzített szerkezet, monsieur Vaneau!
– A mechanika csodája, barátom. Néha a legegyszerűbb főrugó is képes pánikot kelteni, ha nem adjuk meg neki a megfelelő teret – mondta a fődetektív halkan.
A zaklatott utas hálásan bólintott, és megtörölte az izzadtságtól gyöngyöző homlokát.
– Köszönöm, monsieur! Már azt hittem, letartóztatnak a saját családi emlékem miatt.
– A letartóztatást egyelőre elhalasztjuk – húzta ki magát a kalauz némi szigorral. – Ám a fülke nyugalmának megzavarása még megfontolás tárgyát képezi.