XXV/4. A zümmögő ládikó — Bársonydoboz és óramű

– És ön mindezt ilyen könnyelműen veszi? – horkant fel a zaklatott új utas, miközben két kézzel szorította magához a sötét bársonydobozt. A doboz halk, türelmetlen zümmögése ütemes rezonanciába kezdett a folyosó faburkolatával.
– Egyáltalán nem könnyelműen, uram – javította ki Vaneau nyájas nyugalommal. – Csupán megfigyelem a tényeket. Ön láthatóan jobban félti a dobozát, mint a saját testi épségét, ami kizárja a veszélyes robbanószerkezet elméletét. Senki sem ölelget szívesen egy élesített bombát.
Laurent kalauz óvatosan egy lépést hátrált.
– De Monsieur Vaneau, valami mégiscsak akkumulálódik abban a dobozban!
– Legfeljebb a feszültség, kalauz – mondta a detektív. Aztán lassan kivette zsebéből a régi ezüst zsebóráját, és halk pattanással kinyitotta. A mutatókra pillantott. – Pontosan nyolc perc múlva Saint-Mireux állomásra érkezünk.
Az elegáns hölgy felhorkant.
– És ezt most miért kell tudnunk? Egy zümmögő doboz mellett utazunk!
– Mert a jó időzítés minden mechanikus szerkezet alapja – válaszolt Vaneau, majd száraz mosollyal a zaklatott utas felé fordult. – Különösen azoké, amelyeket nem a tulajdonosuk, hanem egy meglehetősen bosszúszomjas órásmester állított be. Ugye, uram?
A férfi szeme tágra nyílt, a bársonydoboz pedig hirtelen élesebb, ütemesebb hangon zümmögött tovább.