XXV/2. A zümmögő ládikó — Rezonancia a hetes fülkénél

Laurent kalauz a hetes fülke bezárult ajtajára bökött a hüvelykujjával, s a homlokát ráncolva hajolt közelebb a lakkozott faburkolathoz.
– Monsieur Vaneau... csak nem képzeli, hogy az a szerkezet robbanni fog? – suttogta feszülten.
– A pokolgépek ritkán burkolóznak sötétkék bársonyba, Laurent – jegyezte meg Émile Vaneau, miközben kimért mozdulattal simította el zakója hajtókáját. – A robbanóanyagok készítői általában nélkülözik az efféle finom esztétikai részleteket.
– De az a zümmögés! Tiszta vibráció! Még a gombok is rezegnek tőle a mellényemen! – méltatlankodott a kalauz.
– Egy ritka gramofonalkatrész, egy kísérleti óraszerkezet, vagy csupán egy túlságosan elkeseredett elektrotechnikus magánélete – válaszolta a fődetektív halk derűvel. – Bár elismerem, a harminc hertz körüli rezgésszám eléggé céltudatos jelenlétre vall.
Ekkor a szomszédos négyes fülke ajtaja réstnyire nyílt, s az elegáns hölgy nézett ki rajta. Sápadt arccal, szaggatottan lélegzve szorongatta finom bőrkesztyűjét.
– Uraim... az a zúgás átjön a válaszfalon! Csak nem valami veszélyes gép az? – kérdezte remegő hangon.
– Csupán egy túlbuzgó alkatrész, madame – lépett hozzá Vaneau egy udvarias meghajlás kíséretében. – A szerelvényeken a tárgyak ritkán veszélyesek, mielőtt az ember alaposabban szemügyre nem veszi őket.
– Ön mindig ilyen nyugodt, amikor egy ketyegő doboz van a szomszédban? – faggatta a hölgy riadtan.
– Nem, madame – mosolygott halkan a detektív. – Csak akkor, amikor a társaság többi tagja túlságosan zaklatott.