XXIX/8. A bőrdiplomatatáska súlya — Az elcserélt rugó

Émile Vaneau elővette régi ezüst zsebóráját, csendesen kipattintotta a fedelét, majd óvatosan a tenyerére fektette. A fülkében ülők feszülten hallgattak.
– Pontosan három perc múlva Saint-Léonard állomásra érkezünk – mondta a fődetektív, s tekintetével a sötét köpenyes utasra pillantott. – És az igazság végre a helyére kerül, akárcsak az a félrevezető rugós szerkezet.
A sötét köpenyes férfi riadtan szorította magához a kabátja szélét.
– Én semmiről sem tehetek! A táska önmagától volt nehéz!
– Mindannyian azt hittük, a gravitáció játszik velünk – magyarázta Vaneau száraz eleganciával. – A félrevezetés alapja a táskába épített rejtett súlypont-eltoló mechanika volt. De Ön elkövetett egy apró hibát: a bal cipője orrán grafitos finomolaj nyoma maradt, amit csak egy órásmester finomhangolt szerkezete hagyhatott maga után.
– Vagyis a bűnös nem más, mint… – mutatott rá Laurent kalauz.
– …Ön, aki a táskát szándékosan… – kezdte Vaneau, de a vonat ekkor akkorát fékezett, hogy az üvegajtók megremegtek.
A szerelvény lassan gördült be a kivilágított peronra. Az ajtó kinyílt, s két helyi nyomozó lépett a fülkébe.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, csempészet és szabotázs kísérlete miatt! – szólt a rendőrbiztos, és megbilincselte a megrettent utast.
– …cserélte el – fejezte be Vaneau mosolyogva.
A gyanúsítottat elvezették. A peronon egy új utas szállt fel, aki mindössze egy szokatlanul könnyű, feltűnően zörgő kalapdobozt vitt a karján. Vaneau csendesen figyelte, amíg a szerelvény újra kigördült az éjszakába.