XXIX/6. A bőrdiplomatatáska súlya — Hűvös felderítés

Monsieur Vaneau belépett a nyolcas fülkébe, és az ablak alatti kisasztalra helyezte a sötétbarna bőrdiplomatatáskát. Laurent kalauz a fülke ajtajának dőlt, miközben a zaklatott új utas félénken megállt a küszöbön, feszülten figyelve a detektív minden mozdulatát.
– Ugye érezte? – kérdezte a férfi elfúló hangon. – Megint elmozdult! Mint egy nehéz fémgolyó, ami saját akaratából gurul a bélés alatt.
– Bámulatos tünemény – felelte Vaneau száraz eleganciával, majd egy finom rézszegecsre mutatott a varrás mentén. – A tárgyak önállósága azonban ritkán lépi át a mechanika határait. Ez itt nem elszabadult gravitáció, hanem egy rendkívül finom, rugós szerkezet.
– Rugós szerkezet? – hüledezett Laurent, megtörölve homlokát. – De miért szerelne bárki rugókat egy poggyászba?
– Hogy a benne lapuló tárgyak az illetéktelen kezekben mindig a legnehezebben hozzáférhető sarokba csússzanak – magyarázta Vaneau. Hüvelykujjával finoman megnyomta a rejtett pöcköt. A táska mélyén halk, tompa kattanás hallatszott, és a súly azonnal visszaállt az eredeti egyensúlyába. – Szellemes, ámbár teátrális megoldás.
– De én csak felcseréltem a táskámat a csomagtartón! – nyögte a zaklatott utas.
– A tények néha meglepő humorérzékkel rendelkeznek – jegyezte meg a detektív.
Vaneau ekkor lassan láncára nyúlt, és előhúzta régi ezüst zsebóráját. Pattintással kinyitotta, s egy pillanatig némán nézte.
– Pontosan nyolc perc múlva Saint-Léonard állomásra érkezünk. És ott, meglátja, a táska igazi tulajdonosa már feszülten várakozik.