XXIV/2. Új rejtély a hálókocsin — Súlytalan árnyak

– Mégis mi lehet könnyebb néhány selyemruhánál, uram? – kérdezte Laurent kalauz, miközben gyanakodva pillantott a négyes fülke csukott ajtajára. – Tollpárnák? Vagy puszta levegő?
– A levegő díjmentesen utazik a vasúton, Laurent, a hölgy viszont első osztályú jegyet váltott – jegyezte meg Monsieur Vaneau halk, száraz humorral. – A táska szerkezete merev, a tartása méltóságteljes, mégsem hagyott semmilyen nyomot a vastag szőnyegben, amikor letette. Egy törékeny hölgy karja sem mozdul ilyen ruganyosan, ha ólom nehezíti a málháját.
– Lehet, hogy csupán rendkívül erős a hölgy csuklója – kockáztatta meg a kalauz, s közben próbált óvatosan betekinteni a fülkeajtó melletti keskeny résen.
– Vagy csupán kiváló színésznő – válaszolt Vaneau, s kényelmesen megtámaszkodott a folyosó rézkorlátján. – Gondolta volna, hogy a színházi világban a legnehezebb feladat meggyőzően eljátszani a súlytalan dolgok terhét?
– Én csak azt tudom, uram, hogy a korábbi zümmögés után ez a gyanús némaság maga a tiszta fejfájás – sóhajtott Laurent. – A hölgy fátyla mögött pedig egyetlen pillanatra sem látszott megnyugvás.
– A megnyugvás amúgy is ritka vendég ezen a vonaton, kedves barátom – Vaneau elővette zsebkendőjét, és aprólékos gonddal megtörölte szemüvegét. – Különösen, ha valaki Auberoche felé közeledve olyasmit szállít, ami alig nyom pár grammot, mégis az életébe kerülhet, ha elvész.