XXIII/7. A zümmögő táska — Felderítés a folyosón

– Egy… egy gramofon? – hápogott a zaklatott utas, s ujjai görcsösen kulcsolódtak össze a zümmögő táska fülén. – De hiszen a rugós retesz… az egy finommechanikai remekmű!
– Kétségkívül – bicentett Monsieur Vaneau hűvös udvariassággal. – Bár a finommechanikai remekművek ritkán igényelnek ekkora felhajtást egy táska mélyén szunnyadó, felhúzott rugó miatt. Ha jól sejtem, a lemezjátszó automatikus indítója akadályozza a zártszerkezetet.
Laurent kalauz óvatosan közelebb lépett, bár kulcscsomóját védekezően maga előtt tartotta, mintha egy elszabadult szerkezettel készülne megküzdeni.
– Szóval nem fog felrobbanni, Monsieur Vaneau? – kérdezte halk, gyanakvó suttogással. – Mert a kárpit tisztítása az én felelősségem, s a vezetőség nem fogadja el kifogásként a repülő alkatrészeket.
– Nyugodjon meg, Laurent – válaszolta Vaneau, s egy apró, szinte észrevehetetlen mozdulattal meglazította a táska sarkánál lévő rézreteszt. A zümmögés egyetlen rekedt, elhaló kattanással megszűnt. – A hálókocsik nyugalma csupán egy apró, félreértett szerkezet áldozata lett.
A zaklatott utas kifújta a levegőt, s homlokáról letörölte a hideg izzadságot.
– Maga… maga ezt miből tudta?
– Még a legösszetettebb rejtélyek is engedelmeskednek a fizika és a józan ész törvényeinek – jegyezte meg a detektív. – Bár beismerem, a józan ész néha lassabban érkezik meg, mint a vonatok.