XXIII/6. A zümmögő táska — Precíziós izgalom

– Akárhogy is, Monsieur Vaneau, ez a rezgés már a cipőm talpán keresztül rázza a bokámat! – nyöszörgött Laurent kalauz, s hátrált még egy lépést a folyosói szőnyegen. – Ha a szerkezet kiakad, a fülkeajtó bánja!
– A fülkeajtók szívós jószágok, Laurent, sok mindent túléltek már ezen a vonalon – jegyezte meg Vaneau halkan, miközben félrehajtotta zakója szélét, és elővette régi ezüst zsebóráját. – Bár elismerem, egy elszabadult rugós mechanika ritkán szép látvány kora reggel.
A zaklatott utas kétségbeesetten próbálta két térde közé szorítani a sötét bőrtáskát, de a vibrálás egyre magasabb, sípoló hangszínbe csapott át a szűk átjáróban.
– Ne nyúljon hozzá! – kiáltott fel a férfi. – Ha a zárrendszer elmozdul, a belső rugóágy azonnal kiold!
– Pontosan nyolc perc múlva Saint-Mireux állomásra érkezünk – mondta Vaneau, miután egyetlen nyugodt pillantást vetett a zsebóra számlapjára, majd finom pattintással lezárta a fedelét. – És a tapasztalatom azt súgja, hogy a kárpitot nem egy elszabadult óraszerkezet, hanem egy sokkal hétköznapibb tárgy fogja próbára tenni.
Laurent meglepetten nézett a detektívre, kulcscsomóját továbbra is szorosan markolva.
– Ön szerint nem robbanásveszélyes, Monsieur Vaneau?
– Készséggel elhiszem, hogy a táska tartalmának tervezője zseniális elme volt – fordult a zaklatott utashoz Vaneau egy halvány, elegáns mosoly kíséretében. – De a mechanikus gramofon-időzítők ritkán okoznak szerkezeti kárt a hálókocsikban, még ha rendkívül türelmetlenül is képesek áriázni.