XXIII/4. A zümmögő táska — Feszültség a hetes fülkénél

– Nem a zötykölődésről van szó! – sziszegte a zaklatott utas, miközben áradt belőle a puszta rettegés. A táskát görcsösen a mellkasához szorította, mintha az életét védené. – Ez a finom rezonancia... ha a rézhuzal elmozdul, az egész szerkezet túlpörög!
Laurent kalauz hátrált egy lépést, s zaklatottan a homlokát törölgette.
– Monsieur Vaneau... – suttogta remegő hangon. – Ugye ez nem az, amire gondolok? Ugye a hálókocsiban nem szokás robbanékony szerkezeteket szállítani?
– Attól függ, mit értünk szerkezet alatt, Laurent – felelte Vaneau. Bár a hangja megőrizte a szokásos élét, a tekintete feszülten szegeződött a rézhuzalra. – Egy ébresztőóra is szerkezet, mégsem szokott ilyen hisztérikus ritmusban zümmögni.
– Ez nem ébresztőóra! – csattant fel az utas, akinek a szemei vadul villogtak a félelemtől. – És ha nem hagyják, hogy helyreállítsam a feszültséget, mindannyian megkeserüljük!
A táska mélyéből ekkor egy hirtelen, éles kattanás hallatszott, s a ritmikus zümmögés egy árnyalatnyit magasabb frekvenciára váltott. A folyosó padlója szinte érezhetően átvette a rezgést.
– Azt hiszem, Laurent, a táska nem ért egyet a higgadtságunkkal – jegyezte meg Vaneau szárazon.
– Én... én most azonnal értesítem a szerelvényvezetőt! – hebegte a kalauz, s hátrálni kezdett.
– Maradjon csak – intett Vaneau. – A kapkodás csökkenti a méltóságot, de nem csökkenti a rezonanciát.