XXIII/1. Új rejtély a hálókocsin — Zümmögő léptek az éjszakában

– Laurent, kérelemre vagy megszokásból tetszik így megilletődni minden alkalommal, amikor a törvény képviselői elvégzik a dolgukat? – kérdezte Monsieur Vaneau, miközben visszacsúsztatta zsebébe a finom selyemkendőt.
Laurent kalauz még mindig a folyosó faburkolatához lapulva igyekezett feldolgozni a Miremont-i peronon történteket.
– Uram... az a boríték olyan gyanúsan nehéz volt! Azt hittem, mindjárt felrobbanunk!
– Az ólom köztudottan ritkán robban, Laurent, ellenben kiválóan álcázza a lopott múzeumi drágakövek körvonalát. A selyemzsinór szakszerűtlen elnyírása viszont valóban megbocsáthatatlan hanyagság volt a tettes részéről.
Ebben a pillanatban a folyosó szőnyegén sűrű, zaklatott léptek zaja visszhangzott. Az új utas, egy fiatal úr, ideges pillantásokat vetve haladt el mellettük. Jobb kezében egy szokatlanul kicsi, fekete táskát szorított magához, amiből finom, ritmikus zümmögés szűrődött ki.
– Elnézést... a hetes fülke merre található? – kérdezte a fiatalember rekedtesen, miközben óvatosan átfogta a zümmögő táskát.
– Egyenesen előre, uram – felelte Laurent, majd önkéntelenül közelebb hajolt. – Csak nem egy mechanikus szerkezetet tetszik szállítani?
– Nem! Vagyis... ez teljesen magánügy! – vágta rá a zaklatott utas, majd belépett a fülkéjébe, és magára rántotta az ajtót.
Monsieur Vaneau csendesen figyelte a jelenetet, majd halkan megszólalt:
– Nos, Laurent, úgy tűnik, a Saint-Mireux felé vezető úton sem fenyeget bennünket az unalom. A zümmögő táskák ritkán hordoznak jó híreket, ellenben rendkívül szorgalmasan szülik a rejtélyeket.