XX/3. A lakatolt púdertáska — Logisztika és éjszakai ütem

– Kísérő? – kapott levegő után Laurent kalauz, s a szolgálati lámpája remegő fénykörét a folyosó sötétedő sarka felé irányította. – Asszonyom, a VIP kocsi nem fogadhat be ketyegő családi örökségeket hiányzó kísérőkkel!
– Nem tehetek róla! – felelte szaggatottan az elegáns hölgy, s még közelebb szorította kebléhez a lakatolt táskát. – A kulcs nála van. Nélküle... képtelenség kinyitni.
– És a kísérője tudja, hogy a púder adagolása ilyen szigorú ritmust követ? – érdeklődött Monsieur Vaneau, miközben feje kissé félrebillent a fémes kattanások ütemére.
– Ez felháborító! Kérem, ne gúnyolódjon! – szipogott a hölgy sápadtan.
– Dehogy gúnyolódom, madame – válaszolta a detektív megszokott, száraz szívélyességével. – A pontosság gyönyörű erény, még ha egy doboz arcpúderről van is szó. Csupán azt nem értem, miért kell egy egyszerű púdertáskának nehezebbnek lennie, mint egy tisztességes acélüllőnek.
Laurent idegesen megköszörülte a torkát.
– Uram... ha ez egy szerkezet... egy olyan szerkezet... akkor mindjárt elérjük Saint-Mireux állomást.
– Nyugodjon meg, Laurent – intett Vaneau higgadtan. – A robbanószerek ritkán igénylik a svájci órásmesterek ilyen mértékű esztétikai finomkodását.