XX/2. A lakatolt púdertáska — Ütemes kattanás a folyosón

– A gyanakvás természetes reakció, Laurent – fűzte hozzá Vaneau, miközben tekintete a sárgaréz lakat apró, vésett mintázatára tapadt. – A kérdés csak az, hogy a hölgy szépségápolási szerei miért igényelnek óraműves precizitást.
– Ez egy egyedi gyártású, svájci púderadagoló! – tiltakozott az elegáns hölgy, s közelebb szorította magához a fekete bőrtáskát. – A családom öröksége. Semmi köze semmiféle veszedelemhez.
– A családi örökségeknek megvan az a kellemetlen szokásuk,hogy a legváratlanabb pillanatokban kerülnek elő – jegyezte meg a detektív halk, száraz mosollyal. – Különösen az éjszakai expresszen.
Laurent kalauz feszülten lépett egyet előre, kezét a szolgálati lámpáján tartva.
– Asszonyom, a VIP hálókocsi nyugalmáért én felelek. Ha az a púdertáska... nos, ha véletlenül nem csak púder van benne, a kalauzi jelentésem meglehetősen kellemetlen hangvételű lesz.
– Biztosíthatom, Laurent, hogy a robbanások szigorúan ellenkeznek a jó modorral – csillapította a kalauzt Vaneau. – Madame, nem mutatná meg a lakat kulcsát? Csupán a saját kíváncsiságom lecsillapítása végett.
– A kulcs... – a hölgy elakadt, s tekintete a folyosó sötétedő vége felé rebbent. – A kulcs nincs nálam. A kísérőmnél van, aki csak a következő állomáson száll fel.
– Milyen praktikus – bólintott Vaneau elegánsan. – Egy lakat, ami ketyeg, és egy kulcs, ami külön utazik. A jó rejtélyek mindig meglepően gondos logisztikát igényelnek.